English
Főoldal

 

 

A Közösség Misszió kézzelfogható közelségbe hozhatja Isten gondoskodó és kifogyhatatlan jóságát, mint ahogy az apostol mondja: „EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK, ÉS ÚGY TÖLTSÉTEK BE A KRISZTUS TÖRVÉNYÉT” (Gal 6,2) - engedelmesen Isten iránt, és osztozva embertársaink gondjaiban, szenvedéseiben.

 

 

 

 

 

TÁJÉKOZTATÁS    2010-08-27 00:00:00

Szeretetszolgálat>>>

TÁJÉKOZTATÁS
 
A Közösség Misszió az összetéveszthetőség miatt elhatárolódik a kozossegmisszio.info domaintől.

Balatonszemesi Misszió Expó    2010-08-26 12:25:20

Szeretetszolgálat>>>

A Közösség Misszió idén is képviseltette magát a  Balatonszemesi Misszió Expón!

Több más egyházi szervezet mellett a Közösség Misszióval is megismerkedhettek azok, akik ellátogattak a 2010. aug. 18-22. között megrendezett BalatonNET nemzetközi egyházi konferencia Missziós sátrába.
A gyönyörű balatoni környezetben megtartott konferencia minden korosztály számára nyújt testi-lelki felüdülési lehetőséget. Ennek megfelelően a Közösség Misszió is igyekezett mindenkit megszólítani standjával. Míg a színes lufik a legkisebbeket csábították, szüleiknek, nagyszüleiknek beszámolhattunk a Misszió munkájáról, küldetéséről. Sokan vittek magukkal a tájékoztató szórólapunkból, hogy otthon további információkra leljenek a keresztény testvérek.
Örülünk, hogy a Közösség Misszió immár második éve színesíthette a kiállításon megjelent keresztény szervezetek táborát.  

Mága Zoltán    2010-08-18 09:44:21

Szeretetszolgálat>>>

A Békés Megyei Önkormányzat 2009 november 26.-án útjára indított egy programsorozatot „Szeretlek Békés Megye” címmel.

A programsorozat harmadik állomásának a békéscsabai Evangélikus Nagytemplom adott helyet 2010.május 21.-én, ahová a világhírű előadóművészt, Mága Zoltánt kérték fel, hogy koncertjével kápráztassa el a nagyérdemű közönséget.

A jótékonysági koncerttel beérkező adományokat a nagycsaládosok és nevelőszülők megsegítésére ajánlotta fel Mága Zoltán.

A Közösség Misszió egyetértett a kampány üzenetével és céljával, ezért magára vállalta a szervezési költségek egy részét. Mága Zoltán hegedűművész produceri feladatait ellátó szervezettel szerződve 500.000 Ft pénzbeli támogatással biztosította a neves hegedűművész és művésztársai fellépti díját és utazását.

A békéscsabai Evangélikus Nagytemplomban a teltházas koncerten Mága Zoltán és vendége – Pándy Piroska operaénekes –  lépett fel.
A közönség maradandó zenei élménnyel gazdagodva lehetett részese ennek a közösséget teremtő nagyszerű eseménynek.


 

Közösség Misszió részvétele az Elekiek X. Világtalálkozóján    2010-08-18 09:38:09

Szeretetszolgálat>>>

Elek város életében jelentős esemény az Elekiek Világtalálkozója, amelyet ez évben augusztus 06.-án immár X. alkalommal rendeztek meg.

A programsorozatot húsz évvel ezelőtt indították el, amely során nem csak a német elszármazottak vagy kiűzöttek látogatnak haza, hanem minden más, Elekkel baráti kapcsolatban álló település képviselete is részt vesz a programokban gazdag találkozón.

A programsorozat egyik közösség építő rendezvénye volt a főzőverseny, amelyre az eleki közösségünk tagjai nagy lelkesedéssel neveztek be. Közel 40 fővel képviselték a Közösség Missziót.

Az eleki közösség csapata az ízek harmóniáját megtalálva és a jó hangulatot biztosítva joggal vívta ki magának a legnagyobb elismerést, hiszen a főző verseny I. helyezettje lett, így maradandó szép emlékekkel a szívekben és egy elismerő oklevéllel vált emlékezetessé a Közösség Misszió részvétele az Elekiek X. Világtalálkozóján.
 

Kondorosi Világtalálkozó    2010-08-10 08:16:37

Szeretetszolgálat>>>

2010 július 9 – 10. került megrendezésre a Kondorosi Világtalálkozó. A Szeretetszolgálat ezen a rendezvényen a gyerekek támogatásával volt jelen közösségépítően. Ingyenes arcfestéssel és korongozással színesítettük a programokat. Az arcfestéstől mesés megkülönböztetésben volt részük a gyerekeknek és boldog elégedettséggel viselték a játékos átváltozást. Persze voltak felnőttek is akik szolidan, de kértek festett jeleket a karjukra, maguk és a gyerekek szórakoztatására. Egy kerámiakészítésben jártas mester is megmutatta a korongozás alap lépéseit és segített az apró kezeknek, hogy alkothassanak!

Az egészséges élet megalapozója a mozgás    2010-08-10 08:08:46

Szeretetszolgálat>>>

Az egészséges élet megalapozója a mozgás, a sport. Egy összetartó sportközösség, csapat az egészségre, kitartásra, küzdeni akarásra nevel. Rendszert, kötelességtudatot visz a fiatalok életébe, hogy az eredmények örömöket okozzanak. A Kondorosi Női Kézilabda Klub elnöke Opauszki György segítő támogatásunkat kérte a működésükhöz tartozó közösségi rendezvényük, egy jótékonysági bál megrendezéséhez. Kérésük támogatásra talált és a Szeretetszolgálatunk két csomaggal növelte a tombolatárgyak sokaságát, melyet őszinte örömmel fogadtak a szervezők.

Szeretetszolgálatunk 38 kevermesi id?s lakosnak belép?jegyet adományozott a Termál fürd?be    2010-08-10 08:06:00

Szeretetszolgálat>>>

Az egyre jobban elid?söd? települések id?seire figyelnünk kell! Mi az az apró boldogság ami többeket érinthet az egyre nagyobb nehézségeket generáló rohanó világban? Felmérésünk és egyeztetésünk során felmerült, hogy egy nap egy gyógyfürd?ben igazi felüdülést, örömet okozna az elhasznált, megfáradt embereknek. Az id?s emberek mozgásszervi problémáira a Gyomaendr?di Thermal Fürd? gyógyvizes medencéi igazán alkalmasak, így a Szeretetszolgálatunk 38 kevermesi id?s lakosnak belép?jegyet adományozott a Termál fürd?be, továbbá vállalta az autóbusz költségét, hogy kényelmesen és örömmel élhessék meg ezt az adományt, amellyel figyelmet és szeretetet kaptak.
 

Megtalálni az igazit, összekötni vele az életet...    2010-08-10 07:48:52

Szeretetszolgálat>>>

Megtalálni az igazit, összekötni vele az életet, családot alapítani ez az önálló élet ideális indítása.
Adódnak azonban olyan családok ahol az élet nagyobb feladatot jelöl ki, mint általában. A fogyatékkal született gyermek nevelése, gondozása mind a lelki mind az anyagi terhek nagyságát növeli.
A Szeretetszolgálat adományával enyhíteni próbál a szül?k anyagi terhein, így rendszeres pénzbeni juttatással támogat egy fiatal párt, kinek ötéves kisfia 24 órás felügyelet alatt áll.

Egészségnap a Közösség Misszió Humán Szolgáltató Központjában    2010-05-14 18:04:27

Szeretetszolgálat>>>
Egészségnap a Közösség Misszió Humán Szolgáltató Központjában

Fontosnak tartjuk az egészséges életmód jelentőségére felhívni a figyelmet, ezért minden pénteken egészségnapot tartunk Humán Szolgáltató Központunkban Kondoroson.
Az ellátottjaink számára folyamatosan vérnyomásmérésre, vércukorszint mérésre, testsúlymérésre van lehetőség.


Szalvéta kiállítás a Kondorosi Humán Szolgáltató Központunkban    2010-05-14 18:02:43

Szeretetszolgálat>>>
Szalvéta  kiállítás a Kondorosi Humán Szolgáltató Központunkban

A Közösség Misszió Kondorosi Humán Szolgáltató Központjában folytatódnak a hagyományőrző kiállítások. A Nosztalgia csoki papír kiállítást követően sok fiók mélyéről kerültek elő régóta őrzött „kincsek”. Emlékszünk anno egy-egy darabért mennyit vártunk hogy megszerezhessük: cserélgettünk, kutattunk, hogy kinél van még az áhított darab.


A Közösség Misszió kreatív segédeszközökkel támogatta a Kondorosi Tájház gyerekprogramját    2010-05-14 18:01:17

Szeretetszolgálat>>>
A  Közösség Misszió kreatív segédeszközökkel támogatta a Kondorosi Tájház  gyerekprogramját


Megnyitotta kapuit a Kondorosi Tájház a kreatív fogllkozások iránt érdeklődő gyermekek részére. Az üvegfestő délelőttöt a Közösség Misszió támogatta.

A kegyelem ajtaja még nyitva áll    2010-05-14 17:59:11

Szeretetszolgálat>>>


“Nem én választottalak-e ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög” Jn. 6,70.

"Kezdetben az Üdvözítő tanítása megindította szívét, megigézetten csüngött szavain, amelyeket a zsinagógában, a Galileai-tengernél, a hegyen mondott el.

Látta, amikor betegek, sánták, bénák és vakok özönlöttek Jézushoz a kisebb és   nagyobb városokból, tanúja volt az Üdvözítő hatalmas munkájának.

,,100 Ft az egészségért'' - sportnap az iskoláért Kondoroson    2010-05-14 17:56:42

Szeretetszolgálat>>>

A  Közösség Misszió sportszereit örömmel fogadták a kondorosi iskolában
„Alapítvány a kondorosi általános iskoláért” alapítvány minden évben megrendezi a „100 Ft az egészségért” című, népszerű műsorokkal és sportrendezvényekkel tarkított egy napos egészségnapját, amelyet a Közösség Misszió is támogatott.

Aki helyett a Krisztus vérezett    2010-05-14 17:52:58

Szeretetszolgálat>>>


Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Mt 27.17 Pilátus kérdést intézett hozzájuk: "Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?" Mt 27.18.

Nagypéntek - Jézus kereszthalála értünk    2010-05-14 17:51:08

Szeretetszolgálat>>>


29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya! 30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. 31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték, és elvivék, hogy megfeszítsék őt...33. És mikor eljutának arra a helyre, a melyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek, 34. Méreggel megelegyített eczetet adának néki inni, és megízlelvén, nem akara inni. 35. Minek utána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén, hogy beteljesedjék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. (Mt.27:29-35)  

Húsvéti rajzpályázat óvodásoknak - eredményhirdetés    2010-05-14 17:46:04

Szeretetszolgálat>>>
Boldog  nyertesek a húsvéti rajzpályázat eredményhirdetésén - Közösség Misszió

A Közösség Misszió húsvéti rajzpályázatot hirdetett óvodások részére. A pályázatra nagyon sok alkotás érkezett. A kicsik kihasználták, hogy bármilyen technikát alkalmazhattak a művek elkészítésénél, így gyönyörködhettünk a festett, színezett, vagy filctollal készített művekben. A képeket nézve öröm töltötte el szívünket, hogy egy közösségben eltöltött húsvéti ünnep a gyermekeknek milyen boldogságot és szeretetet jelent.

Az Utolsó Vacsora    2010-05-14 17:42:27

Szeretetszolgálat>>>

14 És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol ő vele egyetembe. 15 És monda nékik: Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, melőtt én szenvednék: 16 Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. 17 És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: 18 Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa.

Húsvéti mese és történetíró pályázat eredményhirdetése    2010-05-14 17:40:56

Szeretetszolgálat>>>
Húsvéti  mese és történetíró pályázat eredményhirdetése - Közösség Misszió

A Közösség Misszió "Húsvéti mese és történetíró pályázatot" hirdetett általános iskolások részére. A pályázatra nagyon sok húsvéti történetet és mesét küldtek be a szorgalmas és kreatív kisdiákok. Voltak akik rajzokkal is illusztrálták munkájukat.






I. helyezett   Kurucz Dominik Maximilian: Húsvétom egy közösségben

Virágvasárnapot ünneplünk    2010-05-14 17:38:23

Szeretetszolgálat>>>


A virágvasárnap olyan kiemelkedő egyházi ünnep, amely kifejezi a keresztyének összetartozását, egymást segítését, s kezdetektől fogva erősíti a közösségi tudatot.







Húsvéti készülődés Kondoroson    2010-05-14 17:33:08

Szeretetszolgálat>>>
Húsvéti  készülõdés Kondoroson - Tóth Zsuzsanna kézmûves kiállítása

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet idén április elején tartunk. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
A Kondorosi Humán Szolgáltató Központunkban megkezdődött a húsvéti készülődés.
    0-19  20-39  40-59  60-      

www.kozossegmisszio.com| Minden jog fenntartva! © 2010